

A Mikrum
érték
A Mikrum valódi értéke a változatos szakmai háttérrel rendelkező kollégák közösségében rejlik, amelyet úgy tudunk hosszú távon fenntartani, hogy közben nem sérül a munka-magánélet egyensúlya. Együtt fejlődünk és építkezünk.
Történetünk
Alapítás és korai évek
(2013-2015)
Az alapítást követő időszak a cég piaci pozíciójának megerősítéséről és az első jelentős megbízások megszerzéséről szólt.
Dinamikus fejlődés és bővülés
(2016-2020)
Az első nagyobb szolgáltatási, technológiai és létszámbeli bővülések időszaka, amely lehetővé tette a cég számára nagy méretű, komplex projektek végrehajtását.
Működés optimalizálása
(2021-2022)
A cég működésének és szervezeti struktúrájának fejlesztése zajlott, valamint intenzív tanulás és felkészülés a tervezett növekedéshez.
További növekedés és nemzetközi terjeszkedés
(2023-tól)
A cég további növekedésének előkészítése a hazai jelenlét erősítésén túl külföldi cégalapítással és nemzetközi tendereken való részvétellel.
Büszkék vagyunk
a Mikrumosokra
Egy évtizedes tapasztalattal rendelkezem a biztosítási iparban és több mint négy éves tapasztalattal a kormányzati intézményekkel való együttműködés terén, ami erős alapot biztosít a komplex kihívások kezeléséhez.
Szeretek utazni, kedvencem Olaszország, azon belül is Firenze.
Nagy István
Delivery Manager


Szeretem, hogy olyan hivatásom van, amelyben van lehetőségem meghallgatni, megérteni, elfogadással támogatni, változtatni és változni, fejleszteni és fejlődni, inspirálni és ezáltal inspirálódva lenni.
Szabadidőm legnagyobb részét a családommal töltöm, óvodáskorú kisfiam a legnagyobb tanítóm a „szabad idő” valódi megélésére.
Aradi Viktória
Head of People and Culture
10 év bankszektorban szerzett tapasztalattal rendelkezem mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban. A fő fókuszaim az ügyfélmenedzsment, a termékfejlesztés és a szervezetépítés. Jelenleg a Mikrumnál azon dolgozom, hogy egy minél magasabb színvonalon működő szervezet épüljön a minőségi ügyfélkiszolgálás érdekében.
Balogh Árpád
Head of Delivery Management


A szoftverfejlesztésben elsősorban az építés mozgat, több mint 20 év tapasztalattal is folyamatosan tanulom ennek újabb módjait nap mint nap. Igyekszem odafigyelni mind a fizikai, mind a mentális jóllétemre, a barkácsolás és a biciklizés tud a leginkább kikapcsolni.
Dömötör Tibor
Chief Information Officer
5+ év projektvezetői, illetve konzulensi tapasztalattal rendelkezem főként IT, illetve HR területen, hazai és nemzetközi szakmai környezetben egyaránt. Ezen felül családapa, lelkes futó, túrázó és kerékpáros, sci-fi könyvmoly, zenerajongó és “kocka” vagyok.
Takács István
Project Manager


„Munkaruhában” a Pareto-elv árnyékában igyekszem képviselni a Megbízhatóságot, Alaposságot és Pontosságot, mint legfontosabb elveimet. Szabadidőm minden másodperce és energiám minden morzsája pedig szeretett feleségemé és 2 csodás gyermekemé, illetve a sporté.
Somodi Bálint
Business Analyst
Több mint 15 éve dolgozom fejlesztőként és ebből 4 éve a Mikrum csapatát erősítem, ahol 4-5 fős product teamet vezetek és mellette egy 9 fős LeadDevCoP-t koordinálok.
Szabadidőmben az elmúlt másfél évben építkeztem, horgászok, kirándulok, biciklizek és kertészkedni tanulok :).
Tóth Tamás
Lead Software Engineer


Legfontosabbnak a rugalmasság, nyitott kommunikáció és értékalapú együttműködés megfelelő ötvözését tartom.
Nagyon fontos számomra, hogy egyaránt a magánéletben és szakmai téren is ezek határozzák meg a mindennapokat.
Schramm Károly
Sales and Business Development Manager
Vállalati értékeink
A Mikrum értékeinek középpontjában az ügyfélélmény áll, amelyhez folyamatos fejlődés szükséges. Ahhoz, hogy ezt a változó környezetben is fenntartsuk, adaptivitásra van szükség. Hosszú távra tervezünk, azért fenntarható módon csináljuk.
- Ügyfélélmény
Mélyen megértjük ügyfeleinket. Folyamatosan figyelünk rájuk, ezért a valódi igényeikre szállítunk megoldásokat.
- Folyamatos fejlődés
Elkötelezettek vagyunk a szakmai kiválóság mellett. Világos kereteket biztosítunk a hatékony működéshez. Az értékteremtésre fókuszálunk.
- Adaptivitás
Látunk a pályán, proaktívan lépünk. Meghozzuk a döntéseket. Rugalmasan állunk hozzá a változáshoz.
- Fenntarthatóság
Fontos számunkra a kollégáink jólléte, mert hiszünk abban, hogy ez határozza meg a Mikrum egészségét. Hosszútávon gondolkodunk az üzletben és a kollégáinkban is. Azt csináljuk, amit mondunk, amit mondunk azt csináljuk.
Mikrum - Jó ügyek
Vállalati társadalmi
felelősségvállalási program
Miért fontos nekünk a társadalmi szerepvállalás?
A Mikrum elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás iránt. Vállalatunk kultúrájának szerves részeként rendszeresen segítjük különböző csoportok, szervezetek vagy intézmények tevékenységét, illetve fontos közösségi célok elérését. Így társadalmi szempontból hasznos ügyek mellé állhatunk, amiben munkatársaink is örömmel vesznek részt.
Milyen ügyeket támogatunk?
Sok egyéb cél mellett kiemelten fontosnak tartjuk a hátrányos helyzetben, nehéz körülmények között élő gyermekek, felnőttek, valamint a hajléktalanok és nélkülözők támogatását.
Hogyan segítünk?

Anyagi és eszköz támogatással
Hasznos eszközök, berendezések beszerzésével és pénzügyi hozzájárulással is segítséget nyújtunk különböző alapítványoknak és civil szervezeteknek, egyesületeknek.
Önkéntes karitatív programokkal
Csapatépítő rendezvényeinken rendszeresen végzünk együtt társadalmilag hasznos munkát. Továbbá kollégáink önkéntes alapon is nyújtanak egyéni és csoportos támogatást.


Adományok gyűjtésével
Évente több alkalommal szervezünk ruha/adomány gyűjtést, és juttatjuk el azokhoz, akik számára valódi segítséget nyújthat.
Ez történt a Mikrumban
Ezekért is jó
Mikrumosnak lenni:
Közösség
Munkavállalói Támogató Program, csapat és céges szintű események, jótékonykodás
Változatos juttatási csomag
Cafetéria, magán egészségbiztosítás, bónusz
Valódi munka-magánélet egyensúly
Home office, rugalmas munkarend, work from anywhere időszakok
Diverzitás
Sokszínű szakmai háttér, befogadó atmoszféra, kutyabarát munkahely
Fejlődés
Dedikált képzési idő és összegkeret, kidolgozott fejlesztői karrierlétra, vertikális és horizontális mozgás vállalaton belül
A Mikrum belülről
Milyen a Mikrumnál dolgozni? Egy munkahelyen akkor jó dolgozni, ha a kifelé irányuló munka (társadalmilag hasznos tevékenység, projektek), cég belső munkakörnyezete, küldetése (társadalmilag tudatos, fenntartható, innovatív) és a privát szféra (egyéni célok, wellbeing, magánélet) is rendben vannak: érdemes valamiért dolgozni, jó dolgozni, inspiráló a munka, van fejlődési lehetőség, jól is érzem magam. A Mikrum mindezt biztosítja: jó itt dolgozni.
Ádám
Business Analyst
Számomra nagyon fontos az emberközpontúság (nem robotok vagyunk), a rugalmasság, valamint az, hogy a kollégáimmal könnyen szót értsek, hatékony legyen köztünk a kooperáció. Ez a Mikrumnál mind megvan! Ezen felül világos, részletesen kidolgozott karrierút biztosítja a szakmai fejlődést és előrelépési lehetőséget. A hangulat pedig mindig jó, amikor bent vagyunk az irodában.
Attila
Lead Software Engineer
Hogy miért szeretek a Mikrumnál dolgozni? Mert a Mikrumnál dolgozni jó.
Érezhetően fontos szempont a cég szemléletében az, hogy biztosítsák az ott dolgozók számára azt, hogy a munka és a magánélet egyensúlyban legyen. Ha nehézségeim adódnak minden esetben számíthatok kollégáim segítségére és támogatására. A napok jó hangulatban telnek, nagyon jó a közösség. Mindig várnak új feladatok, így nem monoton a munkavégzés.
A HR osztály szervezésében sok csapatépítő program kerül megrendezésre, melyek építik a közösséget. A Mikrum támogat abban, hogy képzéseken vegyek részt, melyek által lehetővé teszik számomra a folyamatos fejlődést.
Orsi
Office Manager
Szerintem nagyon jó a Mikrumnál dolgozni. Jól érzem itt magam. Stresszmentes a munkakörnyezet, nagyon könnyű együttműködni a többiekkel – akár csapaton belül vagy kívül is. Mindenki nyugodt, vidám és segítőkész. Megfelelően vagyok támogatva a cég által és a felettesem által is (munkarend, eszközök, szabadidős és céges rendezvények).
Misi
Software Engineer
A Mikrum kellemes munkakörnyezetet biztosít és a munkához adott eszközök is modernek, jó minőségűek.
A csapatokon belül és a csapatok között nagyon jó az együttműködés, jó hangulatban és erős cél-fókusszal folyik a munka. A kollégák szakmai tapasztalata és felkészültsége nagyon jó.
Taki
Project Manager
A családias és támogató csapatban a fejlődés és a célok elérése sokkal könnyebb, főleg, ha az egy otthonos környezetben tehetjük.
A MIKRUM-ban az ötleteidet nem csak meghallgatják, hanem akár cégen szinten is alkalmazzák.
Böri
Delivery Manager
Legyél te is Mikrumos!
Hogyan működik a kiválasztás?
1. HR / fejvadász kör
Az alábbi módokon jelentkezhetsz hozzánk: Mikrum honlap, LinkedIn és fejvadászok által. Amennyiben a mi hirdetésünkre jelentkezel a honlapunkon vagy LinkedIn-en, a Mikrum HR-esével fogsz először beszélni, aki bemutatja Neked a céget és a pozíciót, valamint megkérdez Téged az eddigi tapasztalataidról. Dolgozunk együtt fejvadász cégekkel is, így, ha rajtuk keresztül érkezik a pályázatod, velük kerül sor az első körös beszélgetésre. Folyamatos kapcsolatban állunk velük, így minden fontos információt megosztunk egymással.
2. Szakmai teszt
Bizonyos pozíciók (például Software Engineer, Project Manager) alkalmazunk online teszteket, melyeket szakértő kollégáink állítottak össze. Céljuk a szakmai tudásod felmérése.
3. Szakmai beszélgetés
A HR-es kör vagy a teszt után szokott sor kerülni a szakmai beszélgetésre, ahol az adott terület vezetőjével/vezetőivel találkozol.
4. Team fit találkozó
Nagyon fontos nekünk a csapat véleménye, így az utolsó kör egy személyes team fit beszélgetés szokott lenni, ahol Te is megismerkedhetsz a leendő csapatod tagjaival és megismerheted a munkakörnyezetet.
5. Ajánlatadás
Amennyiben a teljes kiválasztási folyamaton végig mentél és szeretnénk, ha Te lennél a Mikrum új kollégája, írásos ajánlatot adunk Számodra. Ha elfogadod, kezdődhet a beléptetési folyamat…
Hogyan működik a kiválasztás?
1. HR / fejvadász kör
Az alábbi módokon jelentkezhetsz hozzánk: Mikrum honlap, LinkedIn és fejvadászok által. Amennyiben a mi hirdetésünkre jelentkezel a honlapunkon vagy LinkedIn-en, a Mikrum HR-esével fogsz először beszélni, aki bemutatja Neked a céget és a pozíciót, valamint megkérdez Téged az eddigi tapasztalataidról. Dolgozunk együtt fejvadász cégekkel is, így, ha rajtuk keresztül érkezik a pályázatod, velük kerül sor az első körös beszélgetésre. Folyamatos kapcsolatban állunk velük, így minden fontos információt megosztunk egymással.
2. Szakmai teszt
Bizonyos pozíciók (például Software Engineer, Project Manager) alkalmazunk online teszteket, melyeket szakértő kollégáink állítottak össze. Céljuk a szakmai tudásod felmérése.
3. Szakmai beszélgetés
A HR-es kör vagy a teszt után szokott sor kerülni a szakmai beszélgetésre, ahol az adott terület vezetőjével/vezetőivel találkozol.
4. Team fit találkozó
Nagyon fontos nekünk a csapat véleménye, így az utolsó kör egy személyes team fit beszélgetés szokott lenni, ahol Te is megismerkedhetsz a leendő csapatod tagjaival és megismerheted a munkakörnyezetet.
5. Ajánlatadás
Amennyiben a teljes kiválasztási folyamaton végig mentél és szeretnénk, ha Te lennél a Mikrum új kollégája, írásos ajánlatot adunk Számodra. Ha elfogadod, kezdődhet a beléptetési folyamat…